Mindennek vége van egyszer

Mennyire lélekbe markóló és egyben felszabadító ez a tény. Az adósság kifizetődik, a jutalom megérkezik, a hamisak igazzá válnak?

A jelen csak akkor van, amikor az elmúlás is mellette toporog. A vég, a vége mindig mindennek.

Rádöbbeni, arra, hogy ez a két jelenség csak együtt létezik felszabadító, mi több megszabadító. De elég egyetlen pillanatra elveszíteni ennek a tudatát és máris könnyedén eluralkodik rajtunk a változás és veszteség lélekbe markoló állapota.

„Olyan gyorsan változik minden”, „olyan gyorsan telik az idő”. Tényleg ennyire felfoghatóan gyors a változás, hogy alig tudunk vele lépést tartani, vagy csak könnyedén elfelejtjük, hogy miért is kezdünk el sétálni…

Márpedig, ha valami felé sétálunk, az maga a változás – az első levegővétel, a lépés, az út minden részlete. Ha „mindennek meg van az ideje” miért akarjuk rosszként vagy jóként kategorizálni ezeket az időket, nyerünk vele bármit is? Értelmetlen rövid és hosszú, fájdalmas és könnyű változásról beszélni, csak sétálni kell vele.

És azzal, hogy elkezdődött, már vége is van.